A fémszerkezet javítása legyen a mi dolgunk, de a tulajdonosnak is érdemes tisztában lennie néhány alapvető dologgal, ebben segítünk most!
A kapuk, korlátok és rácsok nem csak az épületek díszítő elemei, hanem a biztonság és a kényelem eszközei is. A fémszerkezetek rendszeres karbantartása, szükség szerinti javítása tehát az esztétikai értéket és a funkciót egyaránt szolgálja. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, miért is olyan fontos mindez és mit tehetnek maguk a tulajdonosok, ha javításra van szükség!
A biztonság
A kapuk, korlátok és rácsok elsődleges szerepe, hogy óvják és biztonságossá varázsolják az épületeket. Ám idővel az igazán strapabíró fémszerkezetek is kopnak, rozsdásodnak, deformálódnak, ami csökkenti a hatékonyságukat. A javítás célja ebből a szempontból, hogy a szerkezetek ismét megfeleljenek a biztonsági előírásoknak és stabil védelmi vonalként szolgáljanak.
Az esztétikai érték
A fémszerkezetek tervezésére általában sok időt szánnak a tulajdonosok, hogy azok igazán mutatósak legyenek, az évek múlásával azonban az esztétikai érték is jelentősen csökken. A fémszerkezetek javítása erre is megoldást jelent, és ami a legnagyobb kihívás, hogy a kapuk, korlátok és rácsok új formájukban is illeszkedjenek az épület stílusához.
Az ingatlan értéke
A különféle fémszerkezetek teljessé teszik az épületet és növelik az értékét, az amortizáció azonban mindenen nyomot hagy. A javítás nem csak a fémszerkezetek élettartamát hosszabbítja meg, hanem az épület vonzerejét is növeli, ami különösen fontos céges ingatlanok esetén, ahol mindennek megvan a jelentősége a vevők, ügyfelek, partnerek szemében.
Az élettartam
Ahogy a szerkezetek idővel elhasználódnak, egyre sérülékenyebbé válnak. A javítás során azonban nem csupán a meglévő problémákat lehet orvosolni, hanem arról is gondoskodni lehet, hogy a fémszerkezetek extra védelmet kapjanak a környezeti hatásokkal szemben. A javítást követően mindenképpen érdemes egy karbantartási tervet készíteni.
Néhány hasznos tanács
A fémszerkezeteket rendszeresen ellenőrizni kell annak érdekében, hogy az esetleges problémákra időben fény derüljön. A vizsgálat során figyelni kell a szerkezetek általános állapotára, ellenőrizni kell, hogy mennyire tartják a formájukat, rendben vannak-e a rögzítések. Minden részlet fontos, ami elhasználódásról vagy sérülésről árulkodhat.
A javításba a legegyszerűbbnek látszó feladatok esetén sem érdemes önállóan belevágni, hiszen a szakértelem a garancia a tartós és szép eredményre. Az viszont már a tulajdonos felelőssége, hogy jól válasszon szakembert a munkára. Érdemes megnézni néhány korábbi munkát, vagy egyéb módon meggyőződni a szolgáltató megbízhatóságáról és szakértelméről.
Célszerű egyeztetni a szakemberrel a részletekről, hogy maga a tulajdonos is megértse a javítás folyamatát, tisztában legyen a határidőkkel és költségekkel. Hosszabb projektek esetén érdemes kérni egy ütemtervet vagy valamilyen egyéb dokumentumot, ami biztosítja a javítás átláthatóságát és elszámoltathatóságát.
Nagy figyelmet érdemel a fémszerkezetek javítás előtti előkészítése, hiszen ez segít zökkenőmentessé tenni a munkát, ami mindkét fél érdeke. Tanácsos eltávolítani a munkát zavaró vagy veszélyeztető tárgyakat, illetve a szennyeződések eltávolítása is segítheti a javítást. A munka feltételeinek biztosításáról érdemes egyeztetni a szakemberrel.
Végül fontos, hogy a tulajdonos ellenőrizze a javítás eredményét és meggyőződjön arról, hogy minden előre egyeztetett feltétel teljesült. Jöhetnek a szükséges dokumentumok, utolsó lépésként pedig mindenképpen egyeztetni kell a garancia lehetőségeit, illetve feltételeit, hiszen a váratlan meglepetéseket senki sem szereti.